Barlangi vaklazac (Astyanax mexicanus)

Inkább a különlegessége, mint a szépsége miatt kedvelik az akvaristák ezt az egyszerű színezetű halacskát. Teste fehér (ezüstös csillogású), a gerincvonal és a kopoltyúfedők enyhén pirosas színűek – olyan érzése van az embernek, mintha egy rózsaszínű, vagy legalább is „eperhab-színű” halat szemlélne. (Ki-kidöntse el saját maga, hogy milyen színűnek mondja, őshazájában barlangok mélyen, a fénytől teljesen elzártan él, nincs tehát „szüksége” feltűnő színekre.)

Szeme nincs, teljesen vak. Európába 1951-ben került, és mivel könnyen tenyészthetőnek bizonyult, mindmáig találkozhatunk vele akváriumainkban. Kereskedésekben ritkán beszerezhető, inkább amolyan „börze-hal”, igazi különlegesség. Tartásával kapcsolatban kétféle nézet terjedt el. Egyesek társas akváriumban való gondozását is javasolják, mások külön vaklazacos medence berendezését tartják szükségesnek.

Ha társas medencében szeretnéd tartani, arra nagyon ügyelj, hogy ne zsúfold tele egyéb halakkal az akváriumot, ugyanis a díszesebb, nagyobb farokúszóval rendelkező lakótársakat – pl. guppi hímeket – így könnyebben „megtalálja”, és tapasztalatom szerint meg is csipkedi.

A legjobb tartási mód véleményem szerint egy kövekkel, sziklákkal berendezett biotóp akvárium, amelyben megpróbálhatjuk a lehető legtökéletesebben leutánozni a természetes életkörülményeit. Alakítsunk ki kövekből üregeket, esetleg nagyobb szikladarabokat összeragasztva „barlangjáratokat”. Az akvárium megvilágítására használjunk kék színű fénycsövet. A vaklazacokra jellemző, hogy csapatostól, hiéna módra támadnak a legyengült halakra – akár saját fajtársaikra is – és könyörtelenül felfalják azokat.

Táplálásukra fagyasztott eleséget, jó minőségű lemezes tápokat, esetleg granulátumot javaslok. Érdekes látvány, amint a tökéletesen vak halacskák oldalvonaluk segítségével szinte azonnal érzékelik a vízbe hulló eleségdarabkákat, és pillanatokon belül szinte forr a víz a keresgélő lazacoktól.

Jelenleg kapható.

Tenyésztése:

Az ivarok megkülönböztetése könnyű, mert a hímek sokkal karcsúbbak és kisebb testűek (1-2 cm-rel), mint az ikrával telt nőstények, valamint a hímek farok alatti úszójának széle íves.

Tenyésztésükhöz legalább 30-40 literes akvárium szükséges, melynek vize 18-20 °C-os legyen. Ajánlatos az akvárium aljára ikrázó rácsot helyezni, mert ikrarablók. Mint tartóakváriumunkban, természetesen itt sincs növény. Az ívás rendszerint a 3-4. nap, teljesen sötétben megy végbe. A hímek erősen hajtják nőstényeiket, majd összedörzsölve testüket, megjelennek az első ikrák.

Több párzás után a nőstény remegő, vibráló mozgással egyedül is tovább ikrázik. Az így lerakott ikrák a többihez hasonlóan termékenyek lehetnek. Feltevések szerint vagy a hím által kibocsátott sperma él valószínűtlenül hosszú ideig, vagy a más halak szaporodásából ismert spermabehelyezés történik a nőstény tojócsövébe.

Az ívás után, ha a tenyészállatokat eltávolítottuk, vegyük ki az ikrázó rácsot, hogy az oxigéndús víz jobban áramolhasson az ikrákhoz. Ajánlatos oxidálószert csepegtetni a vízbe, mert a 18-20 °C hőmérsékletű vízben az ikrák a 3-4. nap kelnek ki. A kikelt ivadék az akvárium fenekén fekszik és a hatodik nap indul eleség után kutatni. Igen falánk. Az első héten planktont, a második héten nagyobb eleséget etetünk, a negyedik héten adhatunk már vágott Tubifexet is. Ügyelnünk kell, hogy vizük bomlásterméktől mentes maradjon, és erős fényt ne kapjon. A negyedik hónapban már ivarérettek. 

Legfrisebb bejegyzés megtekintéséhez katt ide!