Új jelszó kérése

Kosár

A kosár üres

Naposkert Méhészet

Naptár

2017. Július
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
 
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31
 
 
 
 
 
 

Hírlevél

TOP termékek

Termékajánló

Partnereink

Házhozszállítás

Fórum

Nincsenek témák!

Régi blog

 "Na, ez az a hely, ahol olyan dolgokról is olvashatsz, ami esetleg NEM IS ÉRDEKEL!"


2017.02.11. szombat.

Erre mit lépsz, kis haver?  (5)

Egy miskolci akvarista emlékére

Álmomban tudok repülni. Nem úgy, mint az angyalok, hanem mint a kenguruk. Csak az én lábam soha nem ér le a földre. Repülök, aztán mielőtt földet érnék, magam alá húzom a lábamat – mintha hintáznék – új lendületet veszek, és hasítom tovább a levegőt. Annyira életszerű, hogy ébredés után percekig azon gondolkodom, hogy miért nem próbáltam ki eddig a valóságban is?

Most a Wartburg jóleső duruzsolása ébreszt – elaludtam az autóban. Még egyensúlyozok picit az álom és az ébrenlét határán, aztán összeszedem a gondolataimat.

Az öreg megint elhagyta a hálóját, csak most nincs semmi támpont, hogy merre keressük. Letehette útközben bárhol, de ahogy az öreget én ismerem, ebben az elhagyásban is lesz valami rendszer és logika. A múltkor, mikor végzett a plankton szedéssel, kimosta a hálót, suhogtatta – szárítgatta –, aztán letámasztotta a fűzfa mellé, hogy járja a nap meg a szél. (Itt találta meg később Aladár.) A háló kimosása után az élő planktonnal volt elfoglalva – szortírozta vödrönként – én sem vettem észre, hogy valami hiányzik a kocsiból.

Hirtelen világosság gyulladt a fejemben. Az őzcsapat lesz a megoldás! A távcsőért kotorászott, mikor feltűntek előttünk az erdőben. Csak vissza kell emlékezni, hol találkoztunk az őzekkel, és hogy meddig maradtunk a nyomukban. Úgy rémlik, hogy egy hatalmas, kiszáradt nyárfa közelében lehettünk. Az öreg úgy ismeri az árteret, mint más földi halandó a kiskertjét a hobbitelken. Biztosan be tudja azonosítani a környéket!

Mire ezt elmondhattam volna, már meg is pillantottam a kiszáradt nyárfát a kocsi ablakából – Laci bácsi tőlem függetlenül ugyanerre a következtetésre jutott, csak most más úton jöttünk, mint reggel. Ez egy rövidebb út volt, számomra teljesen ismeretlen.

- Megérkeztünk – mondta az öreg –, és jobbra rántotta a kormányt egy csalántenger közepén, ahol útnak nyomát sem láttam. De lett út. Simán eldöcögtünk a nagy fáig.

Háló persze sehol. Sötétedésig kerestük, de semmi.  Elcsigázottan érkeztünk haza, a kapuban Margitka néni várt minket.

- Lacikám – fordult az öreghez – meg van a hálód! A garázsban volt, a helyén, csak eldőlt és becsúszott az ajtó mögé. Én is alig vettem észre…

Az öreg rám nézett, és csak annyit mondott – vagy inkább kérdezett:

- Na? És most ne üssön meg a guta?

Aztán kacagni kezdett, hosszan, jóízűen, és mindannyian felvidultunk körülötte.  Morzsa kutya – a „vérszomjas” házőrző –, Margitka néni, aztán a csillagok az égen – és én.

 

2017.02.08. szerda

Erre mit lépsz, kis haver?  (4)

Egy miskolci akvarista emlékére

 – Jánoskám – kérdezte Laci bácsi –, nem láttad a plankton hálómat?

 – Dehogynem – mondtam rosszat sejtve –, délelőtt még a kezében volt, és planktont szedett vele…

 Az öreg homlokán viharfelhők gyülekeztek:

 – Ott felejtettem – suttogta elhaló hangon –, biztos, hogy ott felejtettem…

Azt már tudtam, hogy az öreg számára a plankton háló olyan, mint narkós számára a heroin: Ha nincs a keze ügyében, akkor gubanc van. Legutóbb uszkve száz kilométert kocsikáztunk érte – akkor a fűzfa mellett felejtette, a tónál –, de onnan meg sajnálatos módon ellopta a cigánygyerek. (Az infót egy horgásztól kaptuk, tehát volt egy szemtanúnk.) Nem hagytuk annyiban! Újra kocsiba vágtuk magunkat, és elpöfögtünk a cigánysorra. Viszonylag könnyen megtaláltuk az Aladárt, aki épp egy kóbor kutyát próbált meg befogni Laci bácsi hálójával.

 - Az öreg felhördült: - A hálóm! Valódi molnárszita szövet! – és úgy nézett rám mintha én lennék a hibás mindenért, aztán fülsüketítő dudálásba kezdett.

Aladár azon nyomban beszüntette a tevékenységét, és megszeppenve nézett, hogy vajon mit akarhat a két félőrült?

A plankton hálóért - cserébe - adtunk Aladárnak egy tábla csokit meg egy kólát. A kóla mellesleg az enyém volt – már ittam is belőle egy kicsit. (Szerintem a kutya járt a legjobban…)

Úgy tűnik, hogy a történelem és Laci bácsi ismétli önmagát. Most hasonló tortúrára van kilátás, azzal a különbséggel, hogy délelőtt a Hernád partját pásztáztuk, és nagy területet barangoltunk be az öreggel. Egy plankton hálót megtalálni itt már szinte lehetetlen feladat.

Elindultunk. Keresztül kellett vágnunk a városon, nem egyszerű közlekedni Miskolcon a csúcsforgalomban. Ismerős játszóterek mellett haladtunk el, szállt a hinta, pattogott a labda a fél-téglákból kialakított „kapuk” előtt, gyermekzsivaj foszlányokat sodort felénk a szél.

Az öreg képes volt lelassítani, ha valahol tizenegyes rúgáshoz készülődött egy-egy szurtos kis emberpalánta, és a maga módján kommentálta is a történéseket:

 - Figyeld! Félpályáról fut neki, mint Beckenbauer! - Na, ennek nagyobb volt a füstje, mint a lángja… 

 - Így elbénázni azt a jó kis tizenegyest! - De azért az öregasszonyt majdnem kilőtte…

(A boldog Kádári időkben még úgy készültek a játszótéri focipályák, hogy a „kapuktól” csak néhány méter választotta el a gyalogjárdát, ahol jöttek-mentek az emberek. A rutinosabb járókelők mindig megvártak egy-egy nagyobb helyzetet – na, nem a játék szépsége, hanem a fejbe trafálás veszélye miatt – és csak akkor haladtak tovább, ha már a másik térfélen pattogott a labda. Láttunk öregasszonyokat eldőlni – mint egy krumplis zsákot –, mikor valamelyik gyerek jól megküldte a bőrgolyót, és a peches járókelő nem volt elég körültekintő, vagy elég gyors.)

Mielőtt rátérnék a legújabb plankton háló ügyre, még elmesélem azt a történetet, mikor az öreg visszarúgta a labdát: Egy tavaszi napon történt, fagylaltostól jöttünk, gyalog – gyengénk volt a csoki-puncs- vanília –, nagy halommal nyaltunk éppen, mikor elénk pattant a labda. Laci bácsi leállította, kicsit nekifutott… Az elgondolás az lehetett, hogy egy egészségeset belebikázik, de a tervezett irányhoz képest eléggé jobbra perdült a labda, viszont erő az maradt benne rendesen...

A lövés útjában álló babakocsit elementáris erejű találat érte – cumisüveg és papír zsebkendő foszlányok imbolyogtak mindenhol a levegőben. A kismama elhűlve büfiztette tovább a csemetéjét, akit történetesen néhány másodperccel a becsapódás előtt vett ki a babakocsiból. 

Könnyben úszó szemekkel csak annyit tudtam mondani az öregnek, mint amennyit az elhíresült mosodás is mondott: „Laci bá – kell egy csapat!”

 

2017.02.06. hétfő

Erre mit lépsz, kis haver?  (3)

Egy miskolci akvarista emlékére

Laci bácsi lelkes önkéntes tűzoltó volt (na jó,nem lelkes) és ebből kifolyólag voltak bizonyos kötelezettségei is. Gurította a tömlőt, szaladt az akasztós létrával, gyakorlatozott gázálarcban és bizonyos időközönként rendelkezésre állt az Üzemi Tűzoltóság hivatalos helyiségében. Rendelkezésre állni azt jelenti, hogy megiszol párüveg sört, aztán lefekszel aludni a priccsre. Ha valami kigyullad a gyár területén, akkor eloltod. Olyan nincs, hogy nem oltod el! Annyi sör után, amit a brigád megivott, Laci bácsi szerint még a Reichstagot is eloltották volna – minden technika nélkül…

Mielőtt bárki rosszra gondolna, az öreg nem ivott egy kortyot sem, csak általában rosszkor volt rossz helyen. Ha valakinek születésnapja vagy névnapja adódott a brigádban – egy jó kis tűzesettel megspékelve – az öreg tuti hogy, véletlenül pont akkor volt műszakban, és dolgozhatott hat helyett. A fiúk persze próbálták ilyenkor is tenni a dolgukat, de vagy a víz nem jött a cső végén (rossz tűzcsapra csatlakoztattak) vagy egyszerűen eltévedtek a gyár területén a nagy kavarodásban.

Az államiak szerencsére mindig időben érkeztek, és nem lett galiba a bakikból. Azt azért szívesen megnéztem volna, amint Laci bácsiék szirénázva elrobognak a tűz mellett, aztán néhány kilométerrel odébb kétségbe esve keresik, hogy hol lehet?

A köd úgy hömpölygött, mint egy nagy fehér folyó. A völgyekben szabad szemmel is látszott, hogyan halad előre, és amerre elhaladt, némaságba burkolózott az erdő. A december nem arról híres, hogy madárcsicsergéstől visszhangzik a táj, de ha nincs ilyen fránya köd, azért talán elhangzott volna egy-egy „nyitnikék”, ami ebben a hónapban mindössze annyit jelent, hogy „minden rendben, még élünk.”

Az öreg tanított meg arra is, hogy az élet néha olyan, mint a ködös téli erdő. Csak úgy élhetsz túl, ha olyanná válsz, mint a madarak. Szükséged van rá – ha hiszed, ha nem – hogy néha „eldalolj” egy vérszegény „nyitnikéket”, különben nem éred meg a tavaszt. Hinned kell benne, hogy minden rendben van, annak ellenére, hogy egyáltalán nem tűnik úgy, hogy minden rendben lenne. Ha esik, ha fúj, ha köd hömpölyög, és nem látsz az orrodig sem, azért csak örülj, dalolj, vigadj, és adj hálát Istennek, hogy részese lehetsz ennek a csodának, amit életnek neveznek. A köd pedig – előbb vagy utóbb – tisztulni fog.

Ahogy egyre feljebb kapaszkodtam a hegyen, hirtelen világosodni kezdett a táj, előtűntek a nap sugarai, és ettől én is azonnal jobb kedvre derültem. Mintha repülőgép ablakából csodálkoztam volna rá a világra: Alattam a köd, fölöttem a szikrázó napsütés. A nap felé fordítottam az arcomat és azonnal megéreztem jóleső melegét. Átjárta a bőrömet, bekúszott a nyakam mellett a pulóver alá.

Még jó pár kilométert megtettem körkörösen fölfelé.  Ahogy visszanéztem, láttam kanyarogni magam alatt az ösvényt, és amint a köd határát figyeltem, nem akartam hinni a szememnek: Előbukkant a távolban egy fej, aztán egy ormótlan hátizsák, egy viharvert kabát – és legnagyobb megrökönyödésemre – Laci bácsi lépegetett a nyomomban fölfelé.

Legalább félóra előnyöm volt, lázasan gondolkodni kezdtem, hogyan tréfálhatnám meg az öreget? Pár méterrel lejjebb láttam egy kidőlt juhart – rudas korában érte a végzetes fejszecsapás, csak valamiért ott hagyták a fa tolvajok. Legalább öt méter hosszú volt, jó férfikar vastag. Erőlködéstől kidülledt szemekkel talpra állítottam, aztán neki támasztottam egy korosodó gyertyánnak. Addig ügyeskedtem, forgattam, míg olyan állapotba nem hoztam, hogy épp csak a „szentlélek”tartotta vissza az eldőléstől. Ha egy picit mozdítok rajta, sorompóként zuhan az útra Laci bácsi elé. Jó kis móka lesz!

A „túlélő felszerelésem” között mindig volt spárga – meg egyéb is, de másra most nem volt szükségem.  Ráhurkoltam a husángra a madzagot, aztán a másik végével fedezékbe vonultam egy közeli kőrakás mögé.

Jött az öreg, fürgén, ruganyosan, fújtatás nélkül, mint egy húszéves. Fölmértem a távolságot – itt az idő, most!  Meghúztam a spárgát – a fa meg se mozdult. Neki veselkedtem, és ember feletti erőfeszítések közepette sikerült útjára indítanom a dorongot, ami – legnagyobb meglepetésemre – úgy kezdett el dőlni, mint egy lassított felvétel. Az öreg csak jött, jött, a dorong meg – mintha gondolkodna a levegőben – ki akarta várni a legmegfelelőbb pillanatot, hogy egyszer, s mindenkorra agyoncsapja az öreget.

Lelki szemeim előtt megjelentek a másnapi újságok szalagcímei, mint például: „Erdőben csapta agyon az öreget!”vagy: „Kegyetlen gyilkos a hegyen!” – meg hasonlók – de a kocka már el volt vetve! Laci bácsi fel sem nézett, viszont csinált egy sasszét hátra felé, a husáng pedig fél méterrel az orra előtt csapódott a hóba. Aztán valami egészen váratlan dolog történt. Vigyorogva a búvóhelyem felé fordult, és csak annyit mondott: „Jancsikám, Jancsikám, most már nyugodtan előjöhetsz!”

Mint kiderült, az öreg még a völgyben járva kiszúrta a mesterkedésemet – olyan szeme volt, mint a keselyűnek, csak ő lentről fölfelé is látott – a lábnyomomat követve pedig mérnöki pontossággal meghatározta a „tetthelyet”. Ahol letért a lábnyom az útról, ott már figyelt az öreg, mint a róka, és játszi könnyedséggel kerülte ki a csapdát. Egy két baráti „kokit” és hátbavágást még kiosztott, de aztán szent volt a béke. Én pedig megfogadtam, hogy soha többé nem eresztek sorompót Laci bácsi elé.

 

2017.02.03. péntek

Erre mit lépsz, kis haver?  (2)

Egy miskolci akvarista emlékére

Az öreg olyan vehemensen ugrott be a lestrapált Wartburgjába, hogy az ülésben kettétört valami rugó, és – mint a rajzfilmekben – átütötte a silány kárpitot és beleállt Laci bácsi fenekébe.

Na, nem volt ez nagy érvágás – azon kívül, hogy fulladoztam a nevetéstől – viszont elég jól megalapozta a kedélyállapotomat.

 - Laci bácsi, magának van aranyere? - kérdeztem szendén – mert ha nincs, akkor ezek után tuti, hogy nem is lesz! Ez a rugó biztosan helyre rakta „odabent” a dolgokat…

- A fene a pofád – dohogott Laci bácsi, miközben savanyú ábrázattal tapogatta a nadrágját, és ujjaival vájkált a rúgó ütötte lyukban.

 - Hozzál valami keménypapírt, így nem ülök rá!

Arra gondoltam, hogy akár nyugodtan rá is ülhetne – a rugó már úgyis megtalálta „odabent” a helyét, csak ne fészkelődjön sokat – de inkább csendben maradtam. Hátul a televíziós dobozból letéptem egy darabot, duplán behajtottam és komfortossá tettem vele a vezető ülést.

A csúzli gumitól kezdve a szögesdrótig minden volt nálunk a csomagtartóban – csak a pótkereket szoktuk néha otthon felejteni – a keménypapír pedig egyenesen szerves része volt az életünknek. Ha az öreg meglátott egyet valahol kidobva, azonnal lecsapott rá, és már gyömöszölte is a kocsiba. És persze megint neki lett igaza. „Jó lett valamire.”

A megreparált Wartburg nagyon jól szuperált. Vagy negyvennel repesztettünk Felsőzsolca felé, a Sajó partra, ahol az áradás után visszahúzódó folyó szerte-szét hagyta értékes kincseit. Gödrökben, lapályos részeken mindig visszamaradt néhány hal – ponty, kárász, egy-egy termetesebb keszeg – de leginkább a szúnyoglárva vonzott minket. Akváriumi halak számára nincs is ettől kívánatosabb csemege, átlényegült tekintettel reggeltől estig képesek vadászgatni ezekre a szögletes mozgású vízi akrobatákra.

A szúnyoglárvának egyetlen rossz tulajdonsága van: Ki szokott kelni.  Az ember gyanútlanul kirakja a vödröt az erkélyre, azonnal meg is feledkezik róla, egy hét múlva persze eszébe jut és rohan ki megnézni, hogy mi van vele. Letépi a vödör fedelét, aztán – mint mikor a benzin belobban – áll az emberfia egy hatalmas szúnyog-csóva közepén, ami csak árad-árad a vödörből, és nem akar véget érni. Aztán úgy tűnik, mintha a feletted lakó szomszéd hangját hallanád, amint a férjével ordítozik, valahogy így: „Gézaaaaa! Azonnal csukjál be minden ablakot, fuj, hát ez valami borzalom!” És ekkor eltűnődsz az élet célján és értelmén, előveszed a plankton hálódat és szép lassan elindulsz – szúnyoglárvát szedni. Hát igen.  Az élet nem habos torta!

Gumicsizma nélkül ne indulj el! Ez volt az első számú szabály. Laci bácsi lábméretét olyan 48-as körülire saccoltam. Ha elképzeljük mindezt combtőig érő halászcsizmaként – az már egy monstrum, egy erődítmény, egy Birodalmi Lépegető – akkor fogalmat kaphatunk arról, milyen is lehetett az, amikor mi megjelentünk valahol. A város területén még csak-csak disztingvált az öreg, de vidéken már simán beugrott hétmérföldes csizmájában a közértbe két zsömléért, meg egy kefirért – én meg utána. (Az eladók természetesen a pokolba kívántak minket, mert bűzlő, iszapos csíkot húztunk magunk után, mint valami elfuserált, két lábon járó csiga – és akkor magáról a látványról még nem is beszéltem!)

Van egy mondás, ami valahogy így hangzik: „Mikor megszülettél, sírtál, és körülötted mindenki mosolygott. Élj úgy, hogy mikor meghalsz, te mosolyogj, és körülötted mindenki sírjon.”

Ez életcélnak sem kevés. Ehhez tartotta magát az öreg, és azt hiszem, sikerült neki. Most rajtam a sor. Én is megpróbálom. Csak az a baj, hogy ő ebben már nem segíthet nekem. (Egyébként meggyőződésem, hogy olvassa valahol ezt az irományt, és teli szájjal röhög a felhők között.)

 

2017. 02.01. kedd

Erre mit lépsz, kis haver?  (1)

Egy miskolci akvarista emlékére

Laci bácsi nem tartozott a hétköznapi emberek közé.  Mikor átléptünk a rozzant nyári konyhából átalakított „akváriumos szoba” ajtaján, mintha mesevilágba csöppentünk volna. Fém állványokon hatalmas üveg medencék sorakoztak véges-végig a falak mentén – amerre a szem ellátott – és mivel a gyermek szeme mindent nagyobbnak, különlegesebbnek lát, számunkra az a rozzant nyári konyha lett a csodák legeslegnagyobbika.

A bejárati ajtó mellett, a falon egy öntöttvasból készült békebeli vízcsap terpeszkedett, öblös mosogató résszel, benne ütött-kopott lábassal, ami talán az idők kezdete óta Tubifex tárolóként funkcionált. A vízi giliszták (csővájó féreg, latin név: Tubifex-tubifex) rózsaszín tömege fáradhatatlanul járta légiesen könnyed táncát a nagy piros lábasban, és ha árnyék vetődött a víz felszínére, úgy rándult össze, mint egy érző emberi szív.

 – Friss víz kell nekik – mondta az öreg, és egy leheletnyit nyitott az addig is csöpögő vízcsapon – elárulva a titkot, hogy csöpögő vízcsap és friss víz nélkül vízi giliszta márpedig nem létezik!

Laci bácsi még saját maga szedte a tubifexet. A Sajó medrét kutatta érte, iszapot gyűjtött, vödrökben, ládákban cipelte haza, majd ezt a különleges „rakományt” fém fazékba merve, alulról lassan melegítve „kimászatta” a hajszálvékony férgeket.

A szomszédok eleinte érdeklődve figyelték, amint a lestrapált Wartburg heti rendszerességgel bepöfög enyhén bűzlő rakományával az utcába, de aztán hamar napirendre tértek a dolog fölött. - Bogaras az öreg – mutatták egymásnak halántékukhoz illesztett mutató ujjukkal, de Laci bácsit ez egyáltalán nem érdekelte. Miért is érdekelte volna? Őt várták a vadvizek, a lápok, – megannyi megismételhetetlen csoda – és ez sokkal fontosabb volt, mint az utcabeliek véleménye.

Hogy fiatalabb korában mérnök volt-e Laci bácsi, vagy egyszerű gyári munkás, azt nem tudom már. Csak arra emlékszem, hogy titokzatos erdei utakon lépdelek mögötte – kezemben plankton hálóval – magamba szívom az erdő illatát, hallgatom a madárdalt, és eggyé válok a természettel.

Hétágra sütött a nap. A kakukk véget nem érően ismételgette mondani valóját, ami az emberi fül számára talán egyszerű volt és kicsit unalmas, de az erdő lakói kihallották belőle a tavaszt, a csöndet, a nap melegét, a koramájusi békességet. (Ez a békesség törékeny volt ugyan – mert valamelyik fészekben ott lapult már a kakukk tojása – de erről még senki nem tudott semmit…)

Filozófiánk alapvető része volt akkoriban, hogy „aki korán kel, az vagy pék, vagy hülye,” ebből kifolyólag reggel hét óra előtt soha nem indultunk útnak. Ez a hétórai indulás, tudom, gyötrelmesen korai lehet egy irodistának, de nekünk, akvaristáknak ilyenkor már a hasunkra sütött a nap. Ami engem illet, én minimum fél hatkor keltem, hogy megmosakodjak, fogat mossak és kivillamosozzak az öreghez a Vasgyár mellé. Kajánul vigyorogva meg is jegyezte néha, hogy egyre jobban kezdek hasonlítani egy pékhez, vagy inkább ahhoz a másikhoz, akiről talán beszélt már nekem…

Nem haragudtam rá. Egy cipőben jártunk mi ketten. Nem esett messze a „zsák” a „foltjától”.

Meggyőződésemmé vált, hogy az öreg szándékosan választja ki a legmeredekebb ösvényeket a hegyen. A planktonos vödröket, és egyáltalán minden rendű és rangú „edényzetet” nekem kellett cipelnem, nem is beszélve a plankton hálókról, amik hosszú nyelük miatt csak nehezen voltak szállíthatók. Laci bácsi ment elől, mint a zerge, én pedig folyton beleakadtam valamibe. Ő volt a könnyűlovasság, én meg a páncélosok.

Egy irtás mellett lépdeltünk, vadvirágok illata úszott a levegőben, ami pedig az élet fontosabb dolgait illeti – hát abban sem szenvedtünk hiányt!

 - Itt megpihenünk! – adta ki a parancsot öreg barátom – és már szedte is le rólam a saját felszerelését, nehogy véletlenül kárt tegyek valamiben… Szalonna, házikolbász, vöröshagyma került elő a hátizsák mélyéről, hűs citromos tea műanyag flakonból, némi házi süti – Margitka néni féle – vagyis a legjobb süti, ami a világon ez idáig létezett!

 - Jánoskám – szólt az öreg némi rágás után – amott a kis fenyőnél van a forrás, húzd félre az ágakat és merítsd meg a kulacsot. De úgy merítsd ám, hogy ne zavard fel a vizet!

Megcéloztam a fenyőt, és – csodák-csodája – a forrás csakugyan ott volt! Énekesmadarak rebbentek fel riadtan, egy barkós cinege viszont vagy harminc centiméter távolságból méregetett kíváncsi gombszemeivel, amíg meg nem töltöttem a kulacsot. A vízben mindenféle különös szerzet mozgott, evezett és úszott. A csibort és a vízi skorpiót azonnal felismertem, de panelban nevelkedett gyerek lévén a többi rovar meghatározását egyhamar feladtam.

 - És ebből mi inni fogunk… Beleborzongtam.

A víz jéghideg volt, kristálytiszta és íztelen – ami csak a legjobb minőségű vizek sajátja – ettől függetlenül én inkább a flakonos citromos teát választottam…

A vidámság jó dolog. A jó vicc az élet azon dolgai közé tartozik, ami megvidámítja a lelket, és bizony, néha erőt ad a hétköznapokhoz is. Ha humorral élsz, akkor az emberek soha nem rajtad, hanem veled együtt nevetnek. Ha valakinek sikerül szívből jövő mosolyt csalnod az arcára, már nem telt hiába a napod. Ha csak ennyit tanultam volna az öregtől, már akkor sem telt volna hiába a napom, de azért ettől nekem sokkal több jutott. Ahogy az öreg mondaná, „Más dolog beszélni az esőről, és más dolog bőrig ázni.” (Kívánom nektek, kedves olvasók, hogy ázzatok ti is bőrig, aztán fordítsátok az arcotokat a nap felé, és tanuljatok meg különbséget tenni a fontos, és a kevésbé fontos dolgok között.)

Na, és egyáltalán: Tudjátok ti, hogy mi az élet célja? Hát az, hogy a lehető legjobb körülmények között haljunk meg… Ezt a poént vagy százszor elsütötte Laci bácsi – valahol olvashatta az öreg – de kellőképpen morbid volt ahhoz, hogy elgondolkodtassa az embert: -Tényleg csak erről szólna ez az egész? -Tényleg csak ez lenne az élet célja? Dehogy!

(Folytatása következik.)

 

2017.01.27. péntek

Hogy mi a véleményem a politikáról?

Hát ez...

A lovaskatona                                

Elveszed az életem, de én is elveszem a tiéd.
Muskétáddal tüzelsz, de én keresztül rontok rajtad.
Amikor a következő támadást várod,
Jobb, ha fölkészülsz, mert nincs visszaút.              
 
A kürt hangja szól, és elkezdődik a roham.
De ezen a csatatéren senki nem győzhet.
A füst csípős szaga, és a lovak lehelete,
Ahogy fejest ugrok a biztos halálba.
 
A ló izzad, félelemmel telve rohanunk.
Az orosz fegyverek félelmetesen dörögnek.
És ahogy száguldva megközelítjük az emberi sorfalat,
Hallom bajtársaim fájdalomüvöltését.
 
Botladozunk a földön fekvő testekben,
Amint az orosz fegyverek újabb sorozatot lőnek.
Oly közel jutottunk, és oly messzire,
Nem éljük meg, hogy még egy napot harcoljunk.
 
Közel vagyunk, harcra fel.
Amikor egy orosz célba kap.
Meghúzza a ravaszt és érzem az ütést.
A lövéstől a ló kibukik alólam.
 
És ahogy fekszem, az eget bámulva,
Testem elzsibbadt, és a torkom kiszárad.
Amint ott fekszem, egyedül, elhagyatottan
Egy könnycsepp nélkül lehelem ki búcsú sóhajom.

 

2017.01.05. csütörtök

Motiváció

Prof: – Hiszel Istenben?

Diák: – Teljes mértékben, uram.
Prof: – Jó-e Isten?
Diák: – Természetesen.
Prof: – Mindenható-e Isten?
Diák: – Igen.
Prof: – A bátyám rákban halt meg, annak ellenére, hogy imádkozott Istenhez, hogy gyógyítsa meg. Legtöbbünk törekedne arra, hogy segítsen másokon, akik betegek. De Isten nem tette ezt meg. Hogyan lehetne akkor jó Isten? Hmm? – A diák hallgat.
Prof: – Erre nem tudsz választ adni, ugye? Kezdjük elölről, fiatalember. Jó-e Isten?
Diák: – Igen.
Prof: – Jó-e Sátán?
Diák: – Nem.
Prof: – Honnan származik Sátán?
Diák: – Istentől?
Prof: – Így van. Mondd meg nekem, fiam, van-e bűn ebben a világban?
Diák: – Igen.
Prof: – A bűn mindenhol jelen van, nemde?
Diák: – Igen.
Prof: – És Isten teremtett mindent. Így van?
Diák: – Igen.
Prof: – Tehát ki teremtette a bűnt? – A diák nem válaszol.
Prof: – Vannak-e betegségek? Erkölcstelenség? Gyűlölet? Csúfság? Mindezen szörnyű dolgok léteznek ebben a világban, ugye?
Diák: – Igen, uram.
Prof: – Tehát, ki teremtette mindezeket? – A diák nem felel.
Prof: – A tudomány állítása szerint öt érzékünk van, melyekkel felfogjuk és megfigyeljük a dolgokat magunk körül. Mondd meg nekem, fiam! Láttad-e már valaha Istent?
Diák: – Nem, uram.
Prof: – Mondd meg nekünk, hallottad-e már valaha a te Istenedet?
Diák: – Nem, uram.
Prof: – Érezted-e már valaha a te Istenedet, megízlelted-e a te Istenedet, vagy érezted-e már a te Istened illatát? Különben is, volt-e már valamilyen kézzelfogható tapasztalatod Istenről?
Diák: – Nem uram, attól tartok nem.
Prof: – És mégis hiszel benne?
Diák: – Igen.
Prof: – A tapasztalati, igazolható, bemutatható bizonyítékok alapján a tudomány kijelenti, hogy a te ISTENED nem létezik. Na erre mit mondasz, fiam?

Diák: – Semmit. Nekem „csak” HITEM van.

Prof: – Igen. A hit. Pontosan ezzel van problémája a tudománynak.

– A professzor ezzel befejezettnek tekintette volna a szemléltetést, de a diák nem mozdul.

Diák: – Professzor úr, kérdezhetek valamit?
Prof: – Persze, kérdezz csak.
Diák: – Professzor úr, létezik-e a hő?
Prof: – Igen.
Diák: – És létezik-e a hideg?
Prof: – Igen.
Diák: – Nem, uram, téved! Nem létezik!

– Az események ezen fordulatára az előadóterem elcsendesedik.

Diák: – Uram, lehet sok hőnk, még több hőnk, túlhevíthetünk valamit, vagy még annál is jobban felhevíthetjük, lehet kevés hőnk, vagy semennyi hőnk. De nem lesz semmink, amit hidegnek hívnak. -273 fokkal tudunk nulla alá menni, ami a hő nélküli állapotot jelenti, de annál lejjebb nem mehetünk. A hideg nem létezik. A hideg szót a hő nélküli állapot jellemzésére használjuk. A hideget nem tudjuk lemérni. A hő: energia. A hideg nem az ELLENTÉTE a hőnek uram, hanem a HIÁNYA.

– Az előadóteremben ekkor már egy gombostű leejtését is meg lehetne hallani.

Diák: – És mi van a sötétséggel, Professzor? Létezik-e a sötétség?
Prof: – Igen. Hogyan beszélhetnénk Az éjszakáról, ha nem lenne sötétség?
Diák: – Ismét téved, uram. A sötétség valaminek a hiányát jelzi. Lehet kis fényünk, normális fényünk, nagy erejű fényünk, villanó fényünk, de ha sokáig nincs fény, akkor nincs semmi. S azt hívjuk sötétségnek, így van? De a valóságban a sötétség nem létezik. Ha létezne, még sötétebbé tudnánk tenni a sötétséget, nemde?

Prof: – Tehát, mire akarsz utalni mindezzel, fiatalember?
Diák: – Uram, azt akarom ezzel mondani, hogy a filozófiai eszmefuttatása hibás.
Prof: – Hibás? Meg tudod magyarázni, miért?
Diák: – Uram, ön a kettősségek talaján mozog. Azzal érvel, hogy van az élet, utána pedig a halál, van egy jó Isten és egy rossz Isten. Az Istenről alkotott felfogást végesnek tekinti, mérhető dolognak. Uram, a tudomány még egy gondolatot sem tud megmagyarázni.
Elektromosságot és mágnesességet használ, de sohasem látta egyiket sem, arról nem is szólva, hogy bármelyiket is megértette volna. Ha a HALÁLT az ÉLET ellentéteként vizsgáljuk, akkor tudatlanok vagyunk arról a tényről, hogy a halál nem létezhet különálló dologként. A halál nem az élet ellentéte, hanem annak hiánya! És most mondja meg nekem, professzor: Ön azt tanítja a diákjainak, hogy a majmoktól származnak, így van?
Prof: – Ha a természetes evolúciós folyamatra célzol, akkor természetesen igen.
Diák: – Látta-e már valaha az evolúciót a saját szemével, uram?
– A professzor megrázza a fejét.
Diák: – Mivel eddig még senki sem látta az evolúciós-folyamatot végbemenni, sőt azt sem tudja bizonyítani, hogy ez egy folyamatos történés, azt jelentené mindez, hogy Ön a saját véleményét tanítja, professzor? Akkor ön nem is tudós, hanem prédikátor?

– Nagy zajongás támad az osztályban.

Diák: – És csak egy utolsó kérdést engedjen meg, professzor úr. Van-e valaki az osztályban, aki látta már valaha az Ön agyát?
– Az osztály nevetésben tör ki.
Diák: – Van-e itt valaki, aki hallotta már a Professzor agyát, érezte, megérintette azt, vagy érezte az illatát? – Mivel nem érkezik válasz, a diák folytatja: – Úgy tűnik, senki sem tette. Tehát, a tapasztalati, állandó, kimutatható bizonyítékok megalapozott szabályai szerint a tudomány kimondja, hogy önnek nincs agya, uram. Ne vegye tiszteletlenségnek, uram, de hogyan adhatnunk így bármilyen hitelt az előadásainak?

– A teremben síri csend. A professzor a diákot nézi, arca kifürkészhetetlen.
Prof: – Azt hiszem, a hit alapján kell elfogadnod, fiam.
Diák: – Erről van szó, uram! Ember és Isten között is a HIT a kapcsolat. És ez mindennek a mozgatója és éltetője!

A diák neve Albert Einstein volt.... (Forrás: Internet.)

                    

2016.12.04. szombat

Kisherceg?

A tények márpedig makacs dolgok… Jókat derülök néha a TV előtt meg a face-book-on az úgynevezett „igazságokon”, amiket különféle nézeteket valló emberek próbálnak meg mindenáron lenyomni a másik torkán (szándékosan nem politikusokról, hanem emberekről beszélek.)

Miközben mérlegelem, ellenőrzöm, vizsgálgatom az információkat, természetesen kialakítom az én saját kis „igazságaimat” is... (Amikkel másodpercek alatt én is az agyára tudnék menni a másképp gondolkodóknak. De legtöbbször nem teszem.)

Ha valaki fasisztának akarja látni és láttatni a jelenkori Magyarországot, az az én személyes kis „igazságaim” ellenére is azt fogja tenni. (Mert” természetesen” neki van igaza.) Aki szerint meg minden nagyon szép, minden nagyon jó, és mindennel meg lehetünk elégedve, annak szintén elgurult a gyógyszere. Ide be is szúrom azt a képet, amit a napokban az unokatesómtól kaptam. Frenetikus…

                           

Ami a lényeg: Mielőtt állást foglalnánk valami mellett, vagy ellen, mindenképpen szükség van egy viszonyítási alapra, egy biztos pontra, mert különben menthetetlenül elveszünk a részletekben. Jelen esetben (speciel az én esetemben) egy olyan személyre van szükség, aki az egyetlen volt  a világtörténelemben, aki soha nem mondta senkinek – mellét döngetve –  hogy „Figyelj, haver, nekem van igazam! „ (Fidesz, MSZP, Jobbik, LMP, stb,stb. és ezen pártok képviselői.)

Ez a személy nemes egyszerűséggel csak annyit mondott, hogy „Én vagyok az igazság” és egyáltalán nem érdekelte, hogy mit gondolnak erről mások, nem törődött vele, hogy ezzel a kijelentésével azonnal kiírta magát a liberális, vagy éppen illiberális sajtóból, esetleg a beszámíthatónak tartott emberi kategóriából is.  (Jézus Krisztus)

Nagyon sok emberrel találkozom a munkám során. Az egyik ezzel, a másik azzal a párttal szimpatizál, szinte mindenki más-más értékeket vall, de  a számomra "csak" egy nagyszerű ember kellene hogy legyen a kedves vevő. Ez nem mindíg ilyen egyszerű, de elsősorban döntés kérdése. 

Az Igazság az, hogy az élet sokkal értékesebb annál, mintsem hogy meddő vitákra pazaroljuk. Aki pl. a cigányok kiirtásában látja a jövő zálogát, ("több időt kellett volna hagyni Hitlernek") azzal nincs miről vitázni. Mondd el neki az Igazságot! (A tiédet, azt a "kicsit", amit valószínűleg nem fog elfogadni: Hogy senkinek nem áll hatalmában megválasztani, hogy hová születik, tehát te is lehetnél az ő helyében!!! Isten előtt mindannyian egyenlőek vagyunk!!!) És persze javasolhatod neki, hogy egyszer életében olvasson el egy nagy keresztény művet, a Bibliát... Viszont az sem helyes, ha fordítva ülünk a lovon, és egyes embereknek - etnikai hovatartozásuktól  függően - mindent elnézünk, mert most éppen azt kívánja meg az aktuális korszellem. (Hofi mondta annak idején - nagyon találóan az apagyilkosról: "Ne bántsd szegényt! Árva gyerek!" 

A hölgy a videón nagyon jókat mond, érdemes megnézni (nekem tetszett) de sajnos (vagy hála Istennek?) ez is csak egy igazság a sok "kicsi igazság" közül… Az Igazi máshol található!

(Biblia)

Katt ide!

   

2016.10.21.péntek

 Akvarisztika:  

                                                       

Jonatán fiam ma újra besegített az akváriumok gondozásába, kitakarította a „házmesterek” és az aranyhalak medencéjét. Jövőre érettségizik, a tanulással jelenleg nem „bajlódik” túl sokat, remélem, nem üt majd vissza a sok-sok „állati" elfoglaltság a továbbtanulást illetően…

Nagyon szép jávai moha érkezett, 13 adagot sikerült belőle kicsomagolnom, az ára 690Ft. Az első pulttal szemben megpróbálok kialakítani neki egy jó kis tároló helyet neki, ahol fényözönben várhatja gazdáját.

                          

Borús, esős idő van, kevés a nézelődő az üzletben, ilyenkor lehet „kétszázzal” dolgozni a rutin feladatokat illetően. (Algátlanítás, szivacsok mosása, cseréje, porlasztók átnézése, vízcsere, stb.stb. )

Ákos – a szomszédos rövidáru üzlet tulajdonosa – újra átjött vízinövény vásárlás ügyében, ugyanis akkora halai vannak, hogy a vízinövény nála folyamatosan fogyócikk. Aki szeretne ilyen halakat, szeretettel várjuk, mert a halainak jó része már az üzletünkben landolt és tenyésztői áron megvásárolható. Ha Anubias barteri-t (Kongói vízilándzsát) tart valaki mellettük, akkor jó eséllyel hosszú távon is növényes akváriumban gyönyörködhet.

            KOI-k ról van szó, kb. húszcentisek, gyönyörű neonos színűek és nyolcszáz forintba kerülnek. (Telefonon jelezd, ha érdekel, akkor nem adjuk el másnak. A fénykép illusztráció, de megtévesztésig hasonlóak.)

                         

Néhány szó a halainkról: A sima-és vörösneonhal nagyon szép, ráadásul nagyméretű, jó szívvel ajánlom bárkinek. A szifók (Xiphophorus helleri) gyönyörűek, sok nőstény áll fialás előtt áll. Újra kapható Columbia lazac, közepes méret, nagyon jól színesednek. Vitorláshalak közül a platina és a csíkos a jó, van még néhány pillangó törpesügér, valamint ugyanennek a kék tenyészváltozata. Csigaevők közül Botia macracanta és Botia striata kapható, de van Helena is. (csigaevő csiga.)

                           

A cseresznye garnéla nagyon szép, az amano és a sepregető is használható, érkezett még Rili és kék-karbon, meg néhány citrom. Dániók közül a zebra, a pink és a malabári kapható. Márnák közül a szumátrai és a zöld szumátrai nagyon szép. Kalászhalak is akadnak (élőhelyük Ausztrália) lazacok közül a serpát, császárt, fekete tetrát, vörösorrút, lángvöröset, valamint a rézlazacot ajánlom (élőhely Amazonas). Gurámifélék közül a gyöngy most extra, de van narancs, márvány és holdfény is. A black mollyk formásak, van borostyán molli is – a paradicsomhalat és a torokátumot majdnem kifelejtettem. Van koi (kisebb) aranyhal, házmester, algaevő, stb. És még sok egyéb más...

         

                                                 

Méhészet:

            

Úgy kell a jó idő, mint egy falat kenyér! Rengeteg teendőm lenne még a méhcsaládjaim, körül, alig várom, hogy kijussak végre a kaptárakhoz.  Kevesen tudják, hogy a méhekre a legnagyobb veszélyt a Varroa destruktor nevű ici-pici rovar (atka) jelenti, ami képes tönkre tenni több száz családos méhészeteket is.  A nektárt gyűjtő méhre kapaszkodva elviteti magát a kaptárig, ahol tömegesen elszaporodva a méhcsalád pusztulását okozza. Leginkább egy kis kullancshoz hasonlítható, mely addig szívogatja a gazdaállat vérét,(jelen esetben a méh-vért, a hemolimfát) amíg el nem pusztul.

                

A múlthéten végeztem már egy atkairtást, ráadásul az ellenőrzés tekintetében sikerült „kidolgoznom”egy rendkívül praktikus, energiakímélő módszert – már ami a folyamatos hajlongást illeti. Egy bizonyos életkor felett az ember már nem szívesen csinál vég nélküli guggolás-felállásokat, ha csak nem feltétlenül szükséges...

                  

Varroa destruktor méheken. A kép illusztráció, ezek az atka fertőzött  méhecskék nem az enyémek!!!

A vaddisznók továbbra is a kaptárak körül serte-pertélnek, rengeteg friss túrásnyomot, lábnyomot találtam, de hála Istennek, békén hagyják a méheket. Ha szürkület előtt érek ki, méltatlankodva rohannak be a sűrűbe, hogy „mit keresek én itt ilyenkor?”

                    

Fácánok rebbennek nagy ribillióval a lábam alól, kajla erdei nyulakkal találkozom – szóval nagyon jó ez a második munkahely…  És persze ez az alapja a kiváló minőségű méznek is. Jó levegő, erdei környezet, maximálisan természet közeli állapotok.

          

Tegnap átnéztem a lépkészletemet (a selejtezést elvégezte helyettem a viaszmoly.) Hiába, mindig tanul az ember! Körülbelül 20 méztéri fiókba való (200db) gyönyörűséges szűzlép az összes vagyonom, ami azt jelenti, hogy a tavaszt azonnal építtetéssel kell kezdenem.

Jól fogy a méz, egyre több ember vásárol tőlem, ami bizakodásra ad okot. Nem járok piacozni, helyből, mondhatni a „kaptárak mellől” adom el a mézet – na jó, azért rásegítek a dologra és beviszem az első számú munkahelyemre (Trópusi Akvárium Miskolc), ahonnan bárki könnyű szerrel hazaviheti. Keresik az emberek a tiszta, egészséges élelmiszereket, és a méz pont ilyen.

     

 2016.02.11. csütörtök

 Hogyan engedhette meg?

Billy Graham lányával készítettek interjút a kora reggeli műsorban, és Jane Clayson, a riporternő megkérdezte tőle: "Hogyan engedhette meg Isten, hogy ilyesmi történjen?" 

(Egy iskolai lövöldözés után történt az interjú.)

Anne Graham így válaszolt: "Úgy hiszem, Istent nagyon elszomorítja, ami velünk történt, ám évek óta azt mondjuk neki: menj ki az iskoláinkból, menj ki a kormányunkból, és távozz az életünkből. És ő, mint aki tiszteli szabad elhatározásunkat, csendben hátrahúzódott. Miképpen várhatjuk el Istentől, hogy áldását és védelmét adja, ha kizárjuk az életünkből?

A legutóbbi történések fényében.... terrortámadások, iskolai lövöldözések stb., lássuk csak: Azt hiszem, ez akkor kezdődött, mikor Madeline Murray O'Hare (akit meggyilkoltak, testét nemrégen találták meg) panaszkodott, hogy nem akar imádságot az iskoláinkban, és mi azt mondtuk, RENDBEN. 

Aztán valaki azt mondta, jobb, ha nem olvasunk Bibliát az iskolában...- a Bibliát, amely azt mondja: ne ölj, ne lopj és szeresd a felebarátodat, mint magadat. És mi azt mondtuk, RENDBEN.

Aztán dr. Benjamin Spock az mondta, ne fenekeljük el a gyerekeinket, ha rosszul viselkednek, mert a személyiségük sérül, és lerombolhatjuk az önbecsülésüket. (Spock fia öngyilkos lett)

És mi azt mondtuk, egy szakember biztos tudja, miről beszél, és azt mondtuk: RENDBEN.

Aztán valaki azt mondta, hogy jobb, ha a tanárok és az osztályfőnökök nem fegyelmezik a gyerekeinket, amikor rendetlenül viselkednek. És mi azt mondtuk, RENDBEN.

Aztán valaki azt mondta, hagyjuk, hogy diáklányaink abortuszt végeztessenek, és nem kell, hogy ezt elmondják a szüleiknek. És azt mondtuk, RENDBEN.

Aztán egy bölcs vezető azt mondta, mivel a fiúk fiúk, és úgyis meg fogják tenni, adjunk a fiú diákjainknak annyi óvszert, amennyit akarnak, és nem kell, hogy erről szüleiknek beszámoljanak. És azt mondtuk, RENDBEN.

Aztán valaki azt mondta, hogy nem számít, mit teszünk a magánéletben, ha elvégezzük a munkánkat. Újból egyetértve velük, azt mondtuk, nem számít, mit tesz valaki - beleértve akár az Elnököt is - a magánéletében, amíg van munkánk, és a gazdaság jól működik.

Aztán valaki azt mondta, nyomtassunk újságokat meztelen nők képeivel és hívjuk ezt a női test szépsége feletti egészséges, természetes örömnek. És azt mondtuk, RENDBEN. Aztán valaki tovább lépett, és meztelen gyerekek képeit publikálta, majd tett még egy lépést, és ezeket elérhetővé tette az Interneten. És mi azt mondtuk: RENDBEN, a szabad szólás joga feljogosítja.

És jött a szórakoztató ipar, azt mondta, csináljunk TV- műsorokat és mozifilmeket, amelyek az erőszakot, erkölcstelenséget reklámozzák és a tiltott szexet. És készítsünk olyan zenefelvételeket, amelyek bátorítanak a nemi erőszakra, kábítószer- fogyasztásra, gyilkosságra, öngyilkosságra, és különböző sátáni témákat dolgoznak fel. És mi azt mondtuk, ez csak szórakozás, nincs is rossz hatása gyermekeinkre, és különben sem veszi senki komolyan, úgyhogy csak hadd menjenek, ha mindenki megy...

Most pedig feltesszük magunknak a kérdést: miért nincs a gyerekeinknek lelkiismerete, miért nem tudnak különbséget tenni jó és rossz között, és miért nem okoz nekik problémát, hogy megöljék az osztálytársaikat, saját magukat. Talán, ha elég önkritikusan gondolkodunk, ki tudjuk találni. Azt hiszem, AZT ARATJUK, AMIT VETETTÜNK.

 "Kedves Isten, miért nem mentetted meg azt a kislányt, akit megöltek az osztályában? Tisztelettel, Egy Érintett Tanuló" és a válasz: "Kedves Érintett Tanuló! Ki vagyok tiltva az iskolákból. Tisztelettel, Isten."

Furcsa, milyen egyszerű az emberek számára megvetni, kidobni Istent, zagyvaságnak, értelmetlenségnek tartani üzenetét, aztán csodálkoznak, miért megy pokolra a világ.

Furcsa, mennyire elhisszük, amit az újságok írnak, de megkérdőjelezzük, amit a Biblia mond. Furcsa, hogyan mondhatja valaki "Hiszek Istenben", miközben a Sátánt követi, aki egyébként szintén "hisz" Istenben.

Furcsa, milyen gyorsan készek vagyunk az ítélkezésre és mennyire nem a megítéltetésre. Furcsa, milyen gyorsan továbbküldjük viccek ezreit, és bozóttűzként terjednek a köztudatban, de ha az Úrról szóló üzenetekkel tesszük ezt, az emberek kétszer is meggondolják, mielőtt továbbítanák.

Furcsa, hogy az erkölcstelen, durva, vulgáris és obszcén dolgok szabadon áramlanak a világhálón, miközben az Istenről való nyilvános beszédet elnyomják az iskolákban és a munkahelyeken.

Furcsa, hogyan lehet valaki Krisztusért lánggal lobogó vasárnap, és láthatatlan keresztény a hét további részében...

 

 

       

2013.09.01. vasárnap

      „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” (Zsoltárok 23:1)
Ha adósságaid vannak, és aggódsz, hogy holnap lesz-e még munkahelyed: 1) Ne ess pánikba! Fordulj minden bölcsesség forrásához, és olvasd el ezeket a szavakat: „Az Úr az én pásztorom, nem szűkölködöm.” Ismételgesd ezt magadban egész nap! Ragaszd ki a fürdőszobai tükrödre, hogy ez legyen az első dolog, amit reggelente meglátsz. 2) Készíts leltárt! „Ismerd meg juhaidat egyenként, törődj gondosan a nyájakkal [javaiddal]” (Példabeszédek 27:23). A legtöbb ember nem tudja, mennyivel rendelkezik, és mik a kiadásai. Írd össze az adósságaidat és az állandó kiadásaidat, tűzd ki célul, hogy nem fogsz a kereseteden túl költekezni, sőt félreteszel belőle a törlesztésekre. 3) Légy fegyelmezett! Előzd meg a problémákat mielőtt támadnának, győzd le az azonnali kielégülés keresésének démonát! Ha nem vagy tisztában anyagi helyzeteddel, nem valószínű, hogy fékezed magadat, és végül elköltöd azt a pénzt is, amivel nem is rendelkezel. 4) Légy kreatív! Amikor Isten megteremtette az Édenkertet, azt négy folyóval öntözte, kezdj el te is különböző bevételi forrásokat keresni. Walt Disney-t kirúgták egy nagy hírlapkiadótól, mert állítólag nem voltak jó ötletei. Az MGM filmstúdióban egy meghallgatás után azt mondták Fred Astaire-nek, hogy nincs színészi tehetsége, és táncosnak sem valami jó. Beethovenről a hegedűtanára kijelentette, hogy reménytelen eset, sosem lesz belőle zeneszerző! Hit kell ahhoz, hogy meglássuk a lehetőségeket, és bátorság ahhoz, hogy leküzdjük az akadályokat. 5) Légy adakozó! A nehéz időkben se hagyd abba az Istennek való adakozást! Egy özvegyasszony éhínség idején adta oda Isten szolgájának, Illésnek kevéske ennivalóját. Az eredmény? „…És evett ő is, meg az asszony és a háza népe is minden nap. A lisztesfazék nem ürült ki, az olajoskorsó sem fogyott ki” (1Királyok 17:15-16). Nehéz ezt észérvekkel megmagyarázni, de éppen az adakozás az, ami megnyitja a csapot Isten forrásaihoz.

 

2013.08.02. péntek

Hozd ki a legtöbbet a mából!
„Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt…” (Zsoltárok 118:24)

Isten határozza meg életed napjainak számát, de te döntesz arról, hogyan töltöd azokat. A zsoltáros azt írta: „Ez az a nap, amelyet az Úr elrendelt, vigadozzunk és örüljünk ezen!” A tegnap már érvénytelen csekk, a holnap egy még nem esedékes váltó, csak a ma a tiéd. Elkezdheted jól megélni a mát, ha a következők szerint teszel: „Ma kitörlök a naplómból két napot – a tegnapot és a holnapot. A tegnap a tanulás ideje volt; holnap pedig annak a következményeit fogom aratni, amiket ma teszek. Ma azzal a meggyőződéssel nézek szembe az élettel, hogy ez a nap sohasem fog visszatérni, hogy talán ez az utolsó lehetőség, amit fel kell használnom, mert semmi garancia sincs arra, hogy meglátom a holnapot. Ma elég bátor leszek ahhoz, hogy ne szalasszam el a lehetőségeket; egyetlen alternatívám a győzelem. Ma befektetem legértékesebb forrásomat, az időmet, a legértékesebb tulajdonomba, az életembe, melyet Istentől kaptam. Minden percet céltudatosan élek meg, a mai napomat különleges lehetőséggé formálom. Megbirkózom minden akadállyal, tudva, hogy Isten segítségével győzhetek. Ma ellenállok a kétségnek és borúlátásnak, és felmelegítem a körülöttem lévő világot egy mosollyal. Megőrzöm hitemet erősnek, mindig a legjobbra számítok, időt szakítok arra, hogy boldog legyek, minden feladatot lehetőségnek tekintek arra, hogy Istent dicsőítsem általa, és arra törekszem, hogy ott hagyjam Isten lábnyomát azok szívén, akikkel ma találkozom.” John Boykin írta: „Az idő az életed – sem több, sem kevesebb. Ahogy óráidat és napjaidat töltöd, úgy töltöd az életedet.” Imádkozz tehát így: „Uram, segíts, hogy a legtöbbet tudjam kihozni a mai napból!”

 

2013.05.26. vasárnap

Vaj vagy margarin?

Alapvetésként azt tudni kell, hogy állítólag azért lenne fontos növényi eredetű zsiradékot ennünk állati eredetű helyett, (mármint nekünk, embereknek), mert abban több a telítetlen zsirsav, annak is a cisz (?) formája
                    
Nyilván mondanom sem kell, hogy a válaszom: Vaj, lévén, hogy a margarin nem táplálék, de nézzük mit állítanak mások.
 
Wikipédia: 
A margarin étkezési zsiradék, mely finomított és keményített, és/vagy átészteresített növényi, vagy növényi és állati eredetű zsiradékok vízzel, illetve tejjel, és adalékanyagokkal készített lehűtött és mechanikailag megmunkált emulziója. A margaringyártás pontos technológiáját nem ismerhetjük, hiszen ez gyártási titok, de ismerjük azokat a kémiai reakciókat és eljárásokat, amelyek a margarin gyártásának az alapját képezik.
    Házi vaj a kistányéron - margarin helyett. Alapanyag: Tehéntej.  
                               
                              
Ezekből készül viszont a margarin: olajos magvak (gyapot, repce, napraforgó, len stb.)
A margaringyártásban jelentős szerepet kap a gyapotmagolaj, olcsósága és kedvező tulajdonságai miatt. Az édesipar hidrogénezett gyapotmagolajat használ egyes termékeihez, valamint a csokoládé hígításához. 
(A világ gyapottermésének közel 50 %-a génmanipulált /GM/ vetőmagból származik. megj.: Ildikó)
      
A margarin előállításakor nikkel katalizátort használnak, a platina és a palládium túl drága lenne. Ám már 50 mg nikkel is mérgezést okoz és krónikus betegségekhez vezet: allergiás bőrkiütések, gyulladások. Bizonyítottan rákkeltő hatású.
A reaktorban levő olajhoz finom eloszlású nikkel port adnak katalizátorként, és jól összekeverik az olajjal. A keveréket felmelegítik 150 Celsius fokra, majd állandó keverés mellett, nagy nyomás alatt hidrogéngázt buborékoltatnak át rajta. A hidrogén a telítetlen zsírsavrészletek kettős kötésein addíció útján megkötődik. Ezáltal telített zsírsavrészletek keletkeznek, és az olaj megkeményedik.
                            
A keményítés során eltűnnek az alapanyagként használt olajok összetételében lévő telítetlen zsírsavak és ezzel együtt azoknak az egészségre gyakorolt jótékony hatása is. A kémiai átészteresítés során olyan trigliceridek keletkeznek, amelyekben teljesen véletlenszerű a zsírsavak molekulán belüli elrendeződése, tehát olyan, mesterséges zsírokat eredményez, melyek nem fordulnak elő az élő szervezetekben, és az ember számára ártalmasak.
(Ártalmasak lehetnek? megjegyzés: én.)
Nézzünk egy másik forrást:
Dr. Lakos András: Margarin - a terminátor
Csak pár gondolat az írásból: A margarinokat hőkezeléssel és hidrogén hozzáadásával növényi olajokból állítják elő.
E hidrogénezés során melléktermékként keletkeznek transz-zsírsavak (trans fatty acid – TFA) is. A TFA-k legalább egy kettős kötésükben transz (szabálytalan) helyzetben tartalmazzák a hidrogénatomokat. Ez megváltoztatatja a zsírsav szerkezetét. Igen sokféle TFA létezik, ezek mérgező hatása is eltérő. A mesterségesen előállított TFA-k többsége viszont súlyosan mérgező. Erről mára már számtalan, megdönthetetlen tudományos bizonyíték gyűlt össze.
                         
Apró érdekesség: az USA kormánya évekig nem engedélyezte a margarin bevezetését országában, s számos rendelettel akadályozta megjelenését (amíg az FDA rá nem jött, hogy a beteg amerikai jobb üzlet, mint az egészséges élelem megj.: Ildikó). Mostanság pedig a New England Journal of Medicine 2006. évi 354. számában megjelent tanulmány nyomán ismét rettentő figyelem irányul a TFA mentes zsiradékokra – Amerikában!
 
Infarktust okozhat, ha valaki mértéktelenül tömi magába a margarinos cipót (kenyeret.) A világhírű szívsebész, dr. Papp Lajos szerint már az is növeli a kockázatot, ha az ember naponta megeszik egy szelet margarinos kenyeret. Az úgynevezett transzzsírok hatására ugyanis nő a koleszterinszint, ezáltal jelentôsen csökken az infarktus ellen védő faktorok szintje.
 
OÉTI: Volt olyan kakaós nápolyi szelet, amelynek egyetlen 30 grammos szeletében több mint 1 g TFA-t találtak.
 
Forrás: internet
Webáruház készítés