Kategóriák

Kosár

A kosár üres

Naposkert Méhészet

Naptár

2021. Január
H
K
Sze
Cs
P
Szo
V
 
 
 
 
1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
27
28
29
30
31

Hírlevél

TOP termékek

Termékajánló

Házhozszállítás

Fórum

Nincsenek témák!
Erre mit lépsz, kishaver?
2017.02.18 09:33

Erre mit lépsz, Kishaver?

Egy akvarista emlékére.

 

2021. január 16.

Az "Egy akvarista emlékére" című regényem felhasználási és terjesztési jogait megvásárolta az Ad Librum Kiadó, amely 2008 januárjától máig több mint 400 könyvet jelentetett meg. Ezek között szép- és szórakoztató irodalom ugyanúgy található, mint ismeretterjesztő és tudományos publikáció. 

                                         

A könyv megvásárolható lesz országszerte a Libri és Líra kiskereskedelmi láncok boltjaiban, valamint a különféle online árusító helyeken - pl. Bookline, Libri.hu, Líra online boltja, Book24, KELLO, stb. 

A regényt e-könyvként is be tudjátok majd szerezni pl. az Ekonyv.hu, Google Play Books, iBookstore, Kobo, Barnes & Noble, Elefant.ro, stb. oldalakon.  

A könyv nyomtatott formában várhatóan március-április hónapokban kerül a könyvesboltokba. 

Itt olvashatsz bele: Neonhalak Brazíliából.

2021. január01.

Elkészült a könyv kézirata - 2021. január elsején - aminek jelenleg kiadót keresünk! 

Cím: Erre mit lépsz, Kishaver?

Alcím: Egy akvarista emlékére.

 

   Hátsó borító az első kötethez. (Fülszöveg.)

   Humor, halak, akváriumok – és persze horgászat! Az akvarista időnként bőrig ázik a kies vadonban, és ilyenkor fölöttébb túlöltözöttnek érzi magát a csuromvizes alsógatyájában. Ha kisüt a napocska, azonnal meztelenre vetkőzik, és nekilát „gőzölögni”.

   „Na, ilyenkor szoktak felbukkanni a budapesti turisták, hogy tönkretegyék a csöndet, meg az idilli békességet, és hogy hirtelen ne találja az ember a kisgatyeszt – mintha a föld nyelte volna el – aztán mikor elmennek, akkor rögtön meglesz.”

   Egy „bogaras vénemberről” szól ez a történet, aki rekordlistás halakat fog, akváriumokat készít, díszhalakat tenyészt, és – ha minden kötél szakad – megment néhány kallódó fiatalt, akik leginkább a törvényszegésben és az alkoholfogyasztásban „hisznek.”  De abban nagyon!

    Laci bácsi templomba jár, imádkozik, és általában mindennek pont az ellenkezőjét csinálja, mint amit várnak tőle. A történet abban a korban játszódik, mikor a rockzene még „örök volt és elpusztíthatatlan” – látszólag a gulyáskommunizmus is – az italozás, a depresszió, a kilátástalanság pedig a munkásosztály szerves része. A terápia mindig ugyanaz: Emberszámba venni a rászorulót, és felmutatni neki az Életet.

   Laci bá kereszteslovagokat megszégyenítő vehemenciával áll csatasorba, ha valahol csorbulni látszik az igazság, vagy bántani merészelik a gyengét. De azért jut ideje horgászni is…

   „Az öreg bevágott, és már-már úgy tűnt, hogy hamarosan ura lesz a helyzetnek, mikor mindkét lábával egyszerre csúszott meg a sikamlós fövenyen. (Olyan hátast dobott szegény, hogy felszisszentem.) Ő nem érezte túlságosan tragikusnak a dolgot – még estében is pumpált, tekert, zsinórt csévélt – mintha csak szándékosan vette volna fel ezt a fölöttébb szokatlan testhelyzetet. Ahogy kapaszkodott a horgászbotjába, a zsinór végén szunnyadó őserő pillanatokon belül újra talpra állította. Laci bácsi kiemelkedett a sárból, mint egy jógi, és még pont idejében sikerült lazítania a féken, hogy orra ne bukjon.”

   A háromkötetesre tervezett regényből a legelsőt tartja kezében az olvasó. 

   Jó szórakozást!

                                                                                           a szerző.

    Facebook oldalamra szeretettel várom - sőt, elvárom! -  a Trópusi Akvárium látogatóit az ország minden pontjáról!

https://www.facebook.com/T%C3%B3th-J%C3%A1nos-Zolt%C3%A1n-hivatalos-%C3%ADr%C3%B3i-oldala-102152738486439/?view_public_for=102152738486439

Köszönöm, ha lájkolod, esetleg meg is osztod!

   

   Szinopszis

   Egy öregember – az akvarista – és egy kamaszodó gyerek minden szabadidejét sülve-főve együtt tölti a Lenin Kohászati Művektől néhány kőhajításnyira lévő ősvadonban. Az öreg fura hobbinak hódol: Díszhalakat tenyészt. Az „akváriumos szobában” hemzsegő kishalak élelmezése nem csak embert próbáló feladat, hanem a megszokottól teljesen eltérő életformát is követel. Jancsi – a jól fejlett kritikai vénával megáldott „nagykamasz” – minden tekintetben vevő erre az életformára, és magától értetődő természetességgel ülteti át a gyakorlatba az öregtől ellesett dolgokat. „Besegít” Laci bácsinak planktont szedni, cipeli a tóvízzel teli vödröket, takarítja az akváriumokat – az öreg pedig megtanítja mindenre, amit egy erdőt-mezőt járó „csodabogárnak” tudni kell.

   A városban dübörög a rock – az EDDA – és hatalmas népszerűségnek örvend a lejtmenetben tengődő diósgyőri futball is, de ők ketten egész más dolgokban „érdekeltek.” Beszakad alattuk a jég a Sajón, kapitális méretű halakat fognak a környék bányatavaiban, gombaszedés közben pedig megkergeti őket egy arra legelésző bika. Belekóstolnak az ausztráliai hullámos papagájok tenyésztésébe, szíriai aranyhörcsögöket idomítanak, és – pihentetésképpen – belebonyolódnak a házinyúltartás rejtelmeibe. A Bükk-hegységben magaslest építenek, őzekre, vaddisznókra, rókákra lesnek – „természetet járnak” – és közben beszélgetnek.

   Laci bá a Kádár-rendszer „múltat végképp eltörölni” ideológiája helyett az ősrégi Károly Gáspár féle Bibliára alapozza az életet. Kitartásra, rendszeretetre nevel, és olyan értékekre hívja fel a figyelmet, amelyek a legtöbb ember számára már nem is jelentenek értékeket. Ilyen például a tisztesség, a másik ember elfogadása és segítése, a szeretet és a hit. A „keresztény hóbort” hatására egyre-másra tünedeznek fel az öreg udvarán a legkülönfélébb, és egyben a legelesettebb emberek: A huszonévesforma, masszív alkoholista Gyula, aki vért- és verítéket izzadva, de befejezi a félbehagyott egyetemi tanulmányait. Az állandó depresszióval küzdő, folyton bizonyítani akaró Tamás, a szószátyár buszvezető – akinek a közelében megszólalni se lehet, ha egyszer beindul – aztán a szociális fóbiás Villon, aki még csak tizennyolc esztendős, de már többet szenvedett az emberi közönytől és rosszindulattól, mint mások hetven év alatt. Feltűnik a könyvben egy nagyon kövér vadász is, aki leginkább jámbor természetjáró, ugyanis – ami a zsákmányszerzést illeti – csak a legritkább esetekben van lehetősége durrogtatni. Foglalkozását tekintve gyermekorvos, és a véletlenek fura összjátékának köszönhetően beleszerelmesedik az akvarisztikába és a horgászatba…

   A trilógia első kötete horgászcsónak vásárlással ér véget. Ez a legutolsó sztori utat nyit és egyben megalapozza a második kötet történéseit.

(Első kötet: Egy akvarista emlékére. Második kötet: Elveszett éden. Harmadik kötet: Megtalált éden.)

A kalandok feltartóztathatatlanul hömpölyögnek a könyv lapjain, a mulatságos epizódok és az állandóan jókedvű Laci bácsi „keresztény intelmei” elgondolkodtatják az olvasót a „nagybetűs élet” célját és értelmét illetően.  

https://www.facebook.com/T%C3%B3th-J%C3%A1nos-Zolt%C3%A1n-hivatalos-%C3%ADr%C3%B3i-oldala-102152738486439/?view_public_for=102152738486439

   

                                                               *****

   Elkezdtem írni a trilógia második kötetét - itt egy rövid részlet:

   Cím: Elveszett éden.

   Csónakázásról, horgászatról szó sem lehetett. Akkora hullámokat korbácsolt a szokatlanul erős szél a tavon, hogy ilyen időben kizárólag a Villon féle félőrültek merészkedtek a vízbe – egy könnyed megmártózás erejéig, csónak nélkül. A könnyed megmártózást ezennel visszavonom. A gyerek simán beúszott a tó közepéig – már alig láttuk a fejét az egymás hegyén-hátán torlódó hullámok között, de tőle az ilyen „mutatványokat” már megszoktuk. Az lett volna furcsa, ha leül a partra siránkozni, hogy milyen rossz az idő…

   Laci bá még mindig a kocsinál matatott, és némi hümmögés után megosztotta velünk a legújabb fejleményeket.

   - Gyerekek, defektes lett a jobb első!

Az öreg úgy tudja mondani az ilyet, mintha valami örömhírt közölne.

Rám nézett, és rögtön észrevette, hogy eléggé elkeserít a dolog, ezért megpróbált némileg finomítani. - Még az is lehet, hogy csak a szelepnél ereszt! Majd hazafelé menet megpróbálunk fújni bele egy kicsit! Muszáj lesz!

   A „megpróbálunk” azt jelenti, hogy én kínlódok majd a kézi pumpával, ő meg időnként ráteszi a szelepre a műszert, hogy ellenőrizze, hol tartok. Addig is reménykedhetek benne, hogy nem kell majd elcipelnem a kereket gyalogszerrel a tíz kilométerre lévő szerelőműhelyig…

   A pótkereket természetesen már megint otthon felejtettük, de ez most kizárólag az én hülyeségemnek köszönhető. Korareggel rögtön észrevettem, hogy mi az ábra, de szándékosan nem szóltam az öregnek. Minek? Úgy voltam vele, hogy ha még azt is magunkkal vinnénk, tuti, hogy nem férne be a csónakmotor. Százszor utaztunk már pótkerék nélkül, és soha nem történt semmi baj. Úgy látszik, minden sorozat véget ér egyszer: Az anyósülésen egyébként a doki utazott – a maga száznegyven kilójával – így hát nem kellet nagyon keresgélni, hogy mitől mehetett tönkre a jobb első…

   A nagyon kövér doki egyáltalán nem látta át az összefüggéseket. Most például egy kicsit szomorkásan nézte a hullámok hátán lovagló, és egyre távolodó vöröshajút, de aztán lerúgta mindkét félcipőjét, és belegázolt a vízbe. Ameddig a rövidnadrág szára engedte.

   - Komolyan mondom, ifjúkori önmagamra emlékeztet a gyerek! Én is ugyanígy beúsztam ám, néha még ettől nagyobb szélviharban is! – mondta vágyakozva.

   - És most mi gátol meg benne, Ernő? – kérdezte Laci bá a hátam mögött. Néhány másodperc múlva már ott is állt mellettem. Bevetésre készen. Meztelen felsőtesttel, sötétkék klottgatyában – mint egy szebb napokat megélt gladiátor.

   Egy bolond százat csinál! A doki hátra fordult, ránézett az öregre, és egy szempillantás alatt kinn termett a vízből, becsörtetett a bozótba, aztán kisvártatva ing és rövidnadrág nélkül tűnt föl újra – egy makulátlan tisztaságú, hófehér férfi alsóban. Egy kicsit arrébb ment, mint ahol az imént álldogált a vízben, elvégzett néhány bemelegítő karkörzést, és mindjárt a tettek mezejére lépett.

   - Akkor gyerünk! – mondta csillogó szemekkel, és gondolkodás nélkül a habok közé vetette magát.

   Mintaszerű hasas volt – olyan, mint amikor egy orka gyanútlanul partra vetődik, mert vadászat közben nem méri fel jól a vízmélységet. Ernő bá hátából egy jódarab kilátszott, ahogy hasmánt megfeneklett a partmenti sekély vízben. Az volt a baj, hogy most nem az imént kipróbált helyén, a combközépig érőben próbálkozott, hanem vagy húsz méterrel arrébb, egy ismeretlen partszakaszon. Diszkréten elfordultunk az öreggel, hogy ne feszélyezzük szegényt, de különösebben nem zavartatta magát. Úgy csinált, mintha ezt az ugrást már eleve belekalkulálta volna a programba. Szó nélkül felállt, beljebb ment pár métert, aztán a következő ugrásnál már megtalálta az úszásra alkalmas mélyebb vizet. Szelte a hullámokat, mint egy nílusi ló. 

   Laci bá nem cifrázta túl a dolgot. Begyalogolt derékig, leguggolt néhányszor, hogy megszokja a szíve a hideget, aztán el is rugaszkodott a mellúszáshoz. Indult a doki után!

   - Ernőkém, ne menj beljebb! Nagyon hullámzik a víz!

   - Meghiszem azt! Pont olyan, mint mikor Mamaia Beach-en nyaraltam, Konstancán! Csak hadd rakoncátlankodjon! Én pont így szeretem!

   Elsőre Mayami beach-et értettem, ami Floridában van, de aztán gyorsan kiderült, hogy a doki csak Romániában mártózott meg néhányszor a Feketetengerben. Azért az nem olyan nagy durranás…   

                                                            ***** 

https://www.facebook.com/T%C3%B3th-J%C3%A1nos-Zolt%C3%A1n-hivatalos-%C3%ADr%C3%B3i-oldala-102152738486439/?view_public_for=102152738486439

Itt kedvelheted a hivatalos írói oldalam!

  

 

Webáruház készítés